FreakCinema

Egy rendhagyó, ugyanakkor nagyon kényes témával kel mától új életre a blog. Nem más ez, mint a mai modern propagandafilm, annak is eddigi "legkiválóbb" képviselője, a Függetlenség napja című amerikai alkotás. Még itt a legelején leszögezném, hogy nem vagyok amcsiellenes, korunk legfrankóbb állama azonban néhanapján kétségtelenül meghaladja az önimádat tűrhető mértékét.

Az előzetes kézmosás tehát megvolt, kezdjük is el a kézenfekvő kérdéssel: vajon mi számít újkori propagandafilmnek? Nem szeretnék nyakatekert definíciók nagy fájdalmak közötti megszülésébe kezdeni, így maradjunk annyiban, hogy az alap a néző befolyásolásolása. A propagandafilm mindig arra törekszik, hogy bizonyos faji, vallási vagy politikai nézetek elfogadását, sőt, helyeslését erőltesse rá a gyanútlan mozilátogatóra, ennek érdekében pedig csalóka vagy egyenesen hamis állításokkal tömi tele fejünket.

Na, ezt nem gondoltam volna! Mármint azt, hogy az utóbbi posztban sokat szapult magyar filmek után ezúttal pont egy hazai alkotásnak oszthatok ki dicsérő szavakat. A helyzet szerencsére úgy hozta, hogy belebotlottam ebbe az Életvonal címet viselő apró remekműbe. Ezért - vagyis a belebotlásért - elsősorban köszönet a Hardwirednek (ahol a töretlen jókedv jeléül még mindig kint van a karácsonyi logó:)) és Endinek.

Annyi jobbnál jobban összeállított évtizedes listával találkoztam az utóbbi napokban, hogy nekem is megjött a kedvem az összegzéshez. A legjobb filmek méltatásával már rengetegen foglalkoztak, és a végeredmény igazából nem lett túl változatos, a legtöbb helyen rendre ugyanazok a címek szerepelnek kis eltérésekkel, a legrosszabb alkotások összegyűjtésével viszont nem ez a helyzet. A legnagyobb filmes szemetek esetében néhány nagyon-nagyon szörnyű mozi állandó szereplésétől eltekintve úgy tűnik, hogy ahány ember, annyi lista, szóval álljon itt az enyém.

Folytatódik a filmajánlás, azonban ezúttal egy nem a tévében, hanem akár a neten is fellelhető alkotás lesz terítéken, Kenneth Anger Rabbit's Moon-ja. 

Kenneth Anger, eredeti nevén Kenneth Wilbur Anglemyer az amerikai filmgyártás talán leginkább perifériára szorult, azonban ma is aktívan alkotó fenegyereke. Ez a kifejezés rá különösen is találó, hiszen a "daredevil" szónál melyik is lenne kifejezőbb egy olyan fickóra, aki egy személyben sátánista (még pontosabban a sokakra már nevének felbukkanásával is frászt hozó Aleister Crowley híve), anarchista, meleg, emellett pedig egy Hollywood vállán csücsülő igazi kisördög, ugyanis előszeretettel foglalkozik a köznép által oly nagyra becsült sztárok megalázó halálnemeivel, szexuális perverzióival is. Mindez Angernél nem az öncélű magamutogatást célozza, hiszen az (amcsi) avantgarde egyik legjelentősebb filmeséről van szó, akinek kapcsán túlzás nélkül leírható, hogy nélküle nagyon másként nézne ki a mai popkultúra.

A látszat ellenére a blog nem halt meg, azonban sajnos egyéb dolgaim miatt még egy szűk hónapig nem lesz időm hosszabb posztot írni. Néhány rövidke írás azért belefér, így az elkövetkezendő hetekben átmegyek filmajánlóba, remélhetőleg a maréknyi olvasó legnagyobb örömére :). Nézzük, mit érdemes néznie a filmőrültnek év végén, ha esetleg éppen nem házibulizik, vagy már ott jelentkeznek az elvonási tünetek, és valamit sürgősen tenni kell.

November 19-e az Alkonyat - Újhold hazai premierjének dátuma, így mi más is kerülhetne ma terítékre egy vámpírfilmen kívül?

Ennek a furcsa kis horrormozinak külön érdekessége, hogy elég sokban hasonlít a Robert Pattinson ex-kézmodell főszereplésével futó bestseller-adaptációhoz. Vajon Stephanie Meyer innen nyúlta az alapötletet jelentő ember-vámpír kapcsolatot? A végeredményt látva ez több, mint valószínű, azonban az Alkonytájt egy nagyon fontos tulajdonságában eltér az ismert világsikertől: az Alkonyat fénylő vámpírjaival ellentétben ez egy igazán tökös film.

Az Alkonytájt (eredeti címén Near Dark) rendezője az a Kathryn Bigelow, aki szívem egyik csücskét, a Holtpont című szörfös mozit is jegyzi. Ha ennyi még nem lenne elegendő az izgatott sikongatáshoz, akkor elárulom, hogy az ő személyében bizony James Cameron ki tudja, hányadik feleségét köszönthetjük. Hogy miért is fontos ez? Ha alaposan szemügyre vesszük a stáblistát, akkor az Aliens szereplőgárdájának tetemes részére rábukkanhatunk, így elég egyértelmű, hogy Cameron mester támogatása nem kis segítséget jelentett a film elkészültében.

"Nagyon könnyű áldozatot teremteni. Zárj be valakit egy sötét helyre, majd okozz neki szenvedést. Tápláld a kínokat módszeresen, szisztematikusan, könyörtelenül, és még véletlenül se hagyd abba. Az alany különböző fázisokon esit át, de végül az átélt trauma eljuttatja az oly könnyen bekövetkező töréshez. Ettől kezdve olyan dolgokat fog látni, amelyek valójában nincsenek is ott.

A mártír az áldozattal szemben egy egészen más, nagyon ritka és kivételes teremtmény. A mártír túléli a szenvedést, túléli minden jónak a hiányát. Teletömjük a világ összes gonoszságával, és ettől átváltozik... alakot vált. Bebizonyosodott, hogy a fiatal nők jóval hajlamosabbak az átváltozásra."

Mindenki ismeri a Fűrész, a Péntek 13 vagy a Rémálom az Elm utcában sorozathoz hasonló amerikai horrorfilmeket. Manapság a zsáner hollywoodi ága jelentősen behatárolt és idősödő eszköztárával sajnos már képtelen úgy rémisztgetni a nézőket, mint tette azt mondjuk 20-30 évvel ezelőtt, az ottani műveken nevelkedettek így szeretik azt hinni, hogy őket bizony már semmivel sem lehet megijeszteni. Ha azonban a merész filmbarát kibújik Los Angelesből és Európa felé fordítja tekintetét, rögtön óvatosabbá válik az ilyen kijelentésekkel. Mai áldozatom ennek megfelelően nem más, mint a francia horror egyik remeke, a Martyrs, ami az utóbbi idők legsokkolóbb és legkönyörtelenebb filmje. Ez az alkotás kíméletlen erőszakosságával még a legedzettebb nézőket is komoly lelki terror alatt tartja.  Egyes jelenetek még leírva is keményen büntetnek, szóval tényleg csak az olvasson tovább, aki bírja a gyűrődést.

Mindenki emlékszik még a Ray Harryhausen neve által fémjelzett klasszikus Szindbád kalandfilmekre (sokan már nem, szóval jönnek majd :))? Nos, ez a film minden, csak nem egy azok közül…

 …hanem egy olcsó, brutálisan rossz gyerekfilm. Ebbe a mesterműbe anno magyar tévécsatornákon is bele lehetett futni egy-egy szarabbul sikerült karácsonyi délutánon, a jól ismert és sokak által előszeretettel alkalmazott „hogyan kerüljük el a Reszkessetek, betörőket és társait” hadművelet kivitelezése közben. Az akció jutalma ebben az esetben csakis a különösen kínos WTF-érzés lehet. Hogy miért is kezdem ennek ellenére pont ezzel a filmmel? Természetesen a hihetetlenül magas röhögőgörcsfaktor miatt. Klikk a továbbra!

„Egyedül vagyok a sötét szobában, a stáblista utolsó másodpercei éppen most peregtek le szemeim előtt. Még elevenen élnek bennem a frissen látott képkockák, viszont próbálom magammal elhitetni, hogy nem létezhet az, amihez az imént szerencsém volt. Érzem az elképzelhetetlenül rusnya, ugyanakkor bárgyú szörnyek szörcsögését, a kigyúrt, de randa és unszimpatikus hősök röhögését, a szexi, de végletekig romlott  prostik közelségét, és már nem tudom egymagam elhessegetni őket. Csak egy megoldás létezhet: rászabadítani mindet a világra, ami eddig kivetette magából ezeket a furcsa teremtményeket.” 

részlet egy eltűnt filmfanatikus naplójából

Nagyjából ezt fogom csinálni én is ezen a blogon: rengeteg rémes, vagy éppen kiemelkedően jó, viszont mindenképpen gyászosan feledésbe merült, hazánkban kevéssé ismert filmet szeretnék kivesézni. Afféle filmes csövesként tehát alámerülök a szemétben és igyekszem kikukázni onnan azt, amit érdemes. Az előbányászott anyagban a magyarhonban szerintem totálisan noname filmek mellett lesz azért jópár olyan is, amivel lehetett már találkozni itt-ott, de írás még nem nagyon született róluk. Kezdésként mindenképpen sok lesz a horror és a viccesen szar film, de azért jönnek majd művészfilmek is, igazi rejtett gyöngyszemek.

Időmhöz és a lehetőségekhez képest igyekszem majd normális írásokat, kritikákat összehozni, a blogos körökben megszokott pontozásos módszert azonban mellőzöm, mivel egyrészt nem is lesz ez szükséges ezeknél a filmeknél :), másrészt meg amúgyis ellene vagyok. A filmről alkotott véleményemnek jó esetben az írásból kell tükröződnie, és nem egy cikk végi üres pontszámból. Hetente kb. 1-2 posztot ígérek, a hosszabb, tartalmasabb fajtából. 

A blog kinézetéről annyit, hogy a mostani sablon totálisan placeholder, amint időm engedi, hegesztek egy pofásabb kinézetet.

Na de hagyjuk is a felesleges szócséplést: gatyákat felkötni, ágytálakat a kézbe! Gyorsan betoljuk a szart a ventillátorba, és reggel indulunk is az első filmmel…