Egy rendhagyó, ugyanakkor nagyon kényes témával kel mától új életre a blog. Nem más ez, mint a mai modern propagandafilm, annak is eddigi "legkiválóbb" képviselője, a Függetlenség napja című amerikai alkotás. Még itt a legelején leszögezném, hogy nem vagyok amcsiellenes, korunk legfrankóbb állama azonban néhanapján kétségtelenül meghaladja az önimádat tűrhető mértékét.

Az előzetes kézmosás tehát megvolt, kezdjük is el a kézenfekvő kérdéssel: vajon mi számít újkori propagandafilmnek? Nem szeretnék nyakatekert definíciók nagy fájdalmak közötti megszülésébe kezdeni, így maradjunk annyiban, hogy az alap a néző befolyásolásolása. A propagandafilm mindig arra törekszik, hogy bizonyos faji, vallási vagy politikai nézetek elfogadását, sőt, helyeslését erőltesse rá a gyanútlan mozilátogatóra, ennek érdekében pedig csalóka vagy egyenesen hamis állításokkal tömi tele fejünket.

No, de ha már a propagandafilmről akarunk beszélni, feltétlenül bele kell keverni a buliba a modern műfaj origóját jelentő náci Németországot is. A Goebbels-i filmgyárból kikerülő alkotások legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy hatásukra a nézőnek kötelessége volt elfogadni azt az állítást, hogy a zsidók álszent, pénzéhes, gonosz teremtmények. Fontos, hogy ezek a filmek ezt nem bizonyítani próbálták, hanem egyenesen állították, nem vesztegették tehát a drága játékidőt arra, hogy választ keressenek a miértre, azt majd Hitler úgyis elmondja. A zsidó gonosz, mert csak, a zsidóknak csak és kizárólag egyféle jellemük lehet, és ráadásul még ugyanúgy is néz ki az összes. Nevetségesen bárgyú, ugyanakkor mint azt a történelem bizonyítja, sajnos hatásos filmek is.

A tévhitek elhessegetése céljából nagyon fontos leszögezni, hogy a Harmadik Birodalom legköltségesebb filmjei éppen a propaganda céllal készült mozik voltak, ha úgy tetszik, igazi blockbusterek. Az átlagember nem abban a tudatban ült be egy ilyen filmre, hogy ő itt most Goebbels következő agymenését fogja látni. Ő szórakozásra, látványra vágyott pontosan úgy, ahogyan ma mi is hasonló elvárásokkal váltunk jegyet az aktuális hollywoodi csúcsmozira. Ezt az igényt az igényes megoldásokkal, sok pénzből készített propagandafilmek maradéktalanul ki is elégítették, azonban mindeközben a befolyásolás titkos összetevőjét is a koktélba keverték.

A igényesség és pontosság kedvéért azonban egy bekezdés erejéig rugaszkodjunk el a náciktól. A függetlenség napja szempontjából ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy ott vannak még a szovjet vagy a mai kínai filmgyártás alkotásai is, amelyeket szintén nagy elánnal lehetne elmezgetni, de ez itt most nem annak a helye és ideje, szóval hagyatkozzunk kulcsszavakra: nép, egység, hatalom.

 A náci propagandafilm erős sajátossága, mondhatni alapszabálya a lehető legerőteljesebben körülhatárolt ellenségkép. A zsidók mindenre kiterjedően sztereotipizált, sarkított ábrázolása készen a néző elé tárja azt az ellenséget, akit győlölhet. A műfaj mai alakjában, és így a Függetlenség napja esetében is viszont éppen az a legveszélyesebb húzás, hogy az ellenség kitalált, arctalan. A semmiből érkező, névtelen idegen lényekről semmit sem tudunk meg az egész film alatt, csupán azt, hogy velejükig romlottak. Mindenük a pusztítás, vérszomjasak, külsejükban undorítóak, büdösek, nyálkásak, röviden tehát a világon eddig látott legvisszataszítóbb teremtmények. Ennek okait hiába is kutatjuk, azok lényegtelenek. Ismerős, ugye?

Ezzel az ellenségképpel a legnagyobb baj az, hogy az idegenek a nihilista ábrázolásnak köszönhetően az amcsik minden létező lehetséges ellenfelével behelyettesíthetőek. Odaképzelhetjük az oroszokat, a Harmadik Birodalmat, de akár az EU-t is, mint potenciális rosszakarókat, ettől pedig a film egy sajátos időtlenséget tesz magáévá, végtelen számú átértelmezésnek adva lehetőséget. Emellett remekül kifejeződik az ismeretlen, az átlagtól eltérő teljes elutasítása is.

Propaganda sajátosság az ellenállhatatlan, megfékezhetetlen erő bemutatása is, gondoljunk csak például az óriási tömegjelenetekre is. Ez is jelen van a Függetlenség napjában, de ebben a filmben Amerika nem ilyen formában akar elismerést kiváltani az emberből. Itt az idegenek azok, akik robbant erejükkel könnyedén rombolják le a világot, egyedül az USÁban van annyi nacionalizmus, hogy még ilyen körülmények között is talpon tudjon maradni. Amerika tiszta, hibátlan, a gonosz, az emberi jogokkal együtt magukat az embereket is sárba tipró idegenek tokéletes ellentéte. Ez egy olyan ország, ahol maradéktalanul érvényesülnek az emberi jogok, rasszizmus pedig nincs, hiszen a film végén igazi hősökhöz méltóan egy afro-amerikai és egy zsidó szereplő menti meg a világot. Léhűtő alkoholista vagy? Ne aggódj, itt számodra is van hely, pár órás kiképzést követően akár még vadászpilóta is válhat belőled, és ha akarsz (bizony, akarni is kell), hősi halált is halhatsz. A giccs- és túlzásparádé itt még természetesen nem áll meg, hiszen az USA tökéletességéhez méltóan elnöke is feddhetetlen, egyenes jellem, igazi háborús hős, aki ha kell, maga is vadászgépbe pattan, és mindenféle hezitálás nélkül irtja az idegeneket. A maréknyi patrióta túlélő egyesíti erőit, és lenyomja a csúnya idegeneket: nép, egység, hatalom!

A film végső üzenete szerint az USA a legjobb állam az egész univerzumban. Az amerikaiak a Föld nevű bolygó megmentői, akikre mi, szánalmas életünket szintén itt egyengető gyengébb népek bármikor számíthatunk. Gáz van a világbékével? Sam bácsi jön és elrendezi, ne pánikolj! Hogy miért visszautasíthatatlanul propagandafilm a Függetlenség napja? Ezért.